A hősök bizony tényleg köztünk járnak, ugyanis a H-Moto Team versenyzője, Kovács Bálint annak ellenére is rajthoz akart állni a Spanyol Superbike Bajnokság (ESBK) hétvégi, Navarrában rendezendő futamán, hogy némi túlzással nincs egy ép testrésze sem. A 20 éves motoros nem véletlenül vállalta volna a kockázatot, ugyanis reális esélye van megnyerni az Open 1000 kategóriában az összetett bajnoki címet, azaz ő lehetne az első magyar gyorsasági motoros, aki spanyol bajnoki címet szerez. Az orvosok azonban úgy döntöttek, hogy törött lábbal és kézzel, frissen műtött vállal nem engedik rajthoz állni.

Kovács Bálint vélhetően sosem fogja elfelejteni az idei szezont, amiben megjárta egyszerre a mennyet és a poklot is. Egyrészt teljesítette – nem is akárhogy – a legendás Le Mans-i 24 órás futamot az Endurance-világbajnokság keretein belül, futamokat nyert, több esetben dobogóra állt a Spanyol Superbike Bajnokság (ESBK) Open 1000 kategóriában, melyben reális esélye volt az összetett pontverseny megnyerésére. Nos, a legutóbbi versenyen sajnos megfordult Bálint szerencséje, és a barcelonai versenyhétvége időmérőjén hatalmasat bukott. Utólag igencsak hősies fegyvertényt hajtott végre, hiszen a fájdalmai ellenére elindult mindkét futamon, ráadásul mindkétszer harmadikként intették le, így az összetettben mindössze hét pont volt a hátránya az élenálló vetélytárshoz képest.

Hazaérkezését követően a tüzetes orvosi vizsgálat előbb kiderítette, hogy a bukáskor eltört a lábközépcsontja, majd pár nappal később már azt is tudható volt, hogy a kezének középcsontja is eltörött. Ennek ellenére Bálint bizakodó volt, és a rehabilitáció alatt mindent megtett azért, hogy a most hétvégi futamon visszatérhessen Navarrában. A múlt héten már motorra ült, hogy kiderüljön, a törött, de gyógyulóban lévő részek mennyire bírják a terhelést.

2021-08-27-Kovács_Bálint1

Sajnos a 20 éves versenyző megint bukott az edzőmotorjával, aminek következtében leszakadt a válla, azaz az úgynevezett AC vállficam és a tartószalagok elszakadása lett a motorozás vége. Azonnal megműtötték még a múlt hét keddjén, és a remekül sikerült műtétet követően mindenki bízott abban, hogy végre megfordul a szerencse, és Bálint még így is elutazik Navarrába, ahol „óvatos motorozással” megpróbál annyi pontot szerezni, hogy megmaradjon az esélye a bajnoki címre.

Erre azonban az orvosok nemet mondtak a szerdai utolsó vizsgálaton, így a menedzsment a motoros cseh csapatával egyeztetve úgy döntött, nem veszélyezteti a versenyző további testi épségét, és kihagyják a hétvégi versenyt. Most Bálint teljes felépülése a legfontosabb, és már el is kezdődött a motoros újabb rehabilitációja. A múlt keddi műtéttől számított hatodik héten távolítják el Bálint vállából a beépített fémeket, addig gyógytorna és a Fit4Race speciális edzései folytatódnak a számára, hogy még akár – szerencsés esetben – az utolsó fordulókon harcba tudjon szállni akár még a bajnoki címért is.

„Nagyon sajnálom, ami történt, hiszen jól haladt a rehabilitációm, ám az első, kispályás motorozásnál, ahol egyébként sem a lábam, sem a kezem nem fájt, ismételtem elestem. A vállam tönkrement és megműtötték. Ezzel végleg eldőlt, hogy a hétvégén nem lehetek ott Navarrában. Hogy mikorra épülök fel? Nos, ezek után nem merek időpontot mondani, ez attól függ, hogy a sérült részek miként reagálnak majd a gyógytornára és a rehabilitációs munkára. Egy biztos, hat hétig, a fémek a vállamból való kivételéig kizárólag gyógytornázhatok, még a kerékpározás is tilos, nemhogy a motorozás. Úgy gondolom, ha mindent az előírások alapján csinálok, akkor az októberi spanyol futamokon már visszatérhetek a pályára. Nem tagadom, a lelkemnek nem tett jót ez az egész, hiszen jó esélyem volt a bajnoki címre, ám ez most hirtelen nagyon messze került tőlem. De hiszek abban, hogy jövőre újra száz százalékosan képes leszek harcba szállni érte” – fogalmazott Kovács Bálint.2021-08-27-Kovács_Bálint2

Csapatfőnöke elárulta, most az a legfontosabb feladat a számukra, hogy mindent megtegyenek versenyzőjük mielőbbi felépüléséért.

„Teljesen új érzéseket kellett megszoknom nekem és a Bálintot segítő csapatnak is, hisz nem a taktikát, vagy az utazással kapcsolatos dolgokat, az edzéseken használandó beállításokat beszéljük át, hanem orvosokkal és terapeutákkal egyeztetünk. De most ez a feladat, elősegíteni a teljes gyógyulást, hiszen a spanyol bajnokik mellett jöhet az újabb világbajnoki szereplés is, hiszen megkaptuk az ajánlatot a Boldor 24 órásra is. Az operáció jól sikerült, innentől a mihamarabbi teljes gyógyulásért kell dolgoznunk, hogy a lehető leghamarabb versenyképes legyen Bálint. Nagy a kontraszt a feladatok között, de most ebben kell az eddig kialakított csapategységünket mozgósítani a cél érdekében. A legnehezebb dolga Bálintnak van, de minden elérhető segítséget biztosítunk számára a tökéletes felépüléshez. Köszönjük a biztató szavakat, rengeteg erőt kap Bálint a szurkolóktól ebben a szituációban is” – jelentette ki Kelemen Krisztián, a H-Moto Team csapattulajdonosa és vezetője.

A Spanyol Superbike Bajnokság pontversenyének állása

Open 1000 kategória

1. Marc Miralles (spanyol, BMW) 124 pont, 2. Daniel Saez (spanyol, Kawasaki) 120 pont, 3. Kovács Bálint 117 pont, 4. Christian Palomares (spanyol, Kawasaki) 116 pont, 5. Ville Valtonen (finn, BMW) 100 pont, 6. Roberto Blazquez (spanyol, BMW) 71 pont.

MEGOSZTÁS