MENEDZSMENT

Kelemen KrisztiánKelemen Krisztián

A csapat alapítója, tulajdonosa a 2010-es év óta. A motorok és a motorversenyzés, száguldás iránti szeretete rally-es múltjából ered. Nagy figyelmet fordít arra, hogy a csapat versenyzőinek minél több felületen lehetőséget biztosítson tehetségük bizonyítására. Az elmúlt évek során saját magyar szakember háttér-csapatot állított össze, akiknek segítségével a versenyzőik a Magyar Bajnokságban, az Alpok-Adria nemzetközi bajnokságban, a Losail Ázsia Bajnokságban, a Superbike World Championship European Junior Cup-ban és a német ADAC Junior Cup versenyein érték el sikereiket.

Kelemenné Szilágyi NoémiKelemenné Szilágyi Noémi

A csapat koordinátora, valamint Kis Viktória menedzsere. Férje által csöppent a gyorsasági motorozás világába és azóta is száguld a világ különböző pontjai között. Mindegy, hogy Calafat, Assen, Nürnburg vagy Katar, Ő mindenhová követi a versenyzőket és személyes jelenlétével is támogatja őket. Emellett Noémi szervezi a csapattagok és versenyzők kijutását egy-egy versenyre, mely a repülőjegy vásárlástól a szállásfoglaláson keresztül az összes mozzanatot jelenti. A H-MOTO Team és az egyes versenyzők PR és marketing tevékenységeit is Noémi koordinálja, egy hírlevél sem megy ki a gondos áttekintése nélkül.

Rizmayer Gábor - A kép felső felét használjuk, a Team toth feliratot vágjuk leRizmayer Gábor

Gábor maga is gyorsasági motorversenyzőként tevékenykedett, több Európa bajnokságban, illetve világbajnoki futamokon is részt vett. Szakmai hozzáértésével, nem kevés tapasztalatával a csapat versenyzőit segíti, tanácsokkal látja el, mint a csapat sportigazgatója.

A feladata elég összetett és változatos. A profi versenyzők esetében feladata a megfelelő bajnokságok megtalálása, amikben folyamatosan tudnak fejlődni a pilóták. Emellett természetesen a felkészülésben is segíti a csapattagokat építő kritikáival.

A fiatalok fejlődése érdekében Gábor felkutatja a koruknak megfelelő bajnokságokat, legújabb edzési és felkészítési módszereket és nyomon követi fejlődésüket.